Azért nem olyan biztos, hogy Pacsi végleges lakó marad. Én például első látásra beleszerettem és el tudnám/tudom fogadni a fogyatékosságát. Biztos vagyok abban, hogy nem csak én vagyok így vele. Ő még nem olyan túl régen van a Minin, bármikor jöhet érte gazdi. Ha pedig mégsem, akkor, amint lesz rá lehetőségem, én nagyon szívesen örökbefogadom. Úgyhogy 1 rajongója már biztosan van Pacskernek...
Dönteni nagyon nehéz, ez tény. De túl kell lépni és muszáj.
Általában kétféleképpen megy ez.
Vannak a szívügy kutyák, nekem pld. a harcipraclik, Raggiéknak a nagy szőrösök (pireneusi, újfundlandi...) Marietténak pedig az aprókák.
Őket általában igyekszünk kihozni, függetlenül attól, hogy mikortól vannak bent.
Másodsorban, és ez az inkább jellemző: a nagyon régóta bent lévő, vagy nagyon beteg/öreg, esetleg fogyatékos tök esélytelen kutyákat hozzuk ki, hiszen náluk a legnagyobb az esély arra, hogy odabent elaludjanak örökre.
Ha megnézed a Minimenhely jelenlegi "kutyakínálatát", például láthatod ott Pacskert, aki genetikailag rosszul fejlődött és a két mellső lába rossz. Őt emiatt hoztuk kia sintértelepről, mert tudtuk, hogy őt senki nem akarja majd. És így is lett, Pacsker hiába gyönyörű, kedves, tüneményes, nagykamasz, senki nem akarja őt így, ilyen fogyatékossággal örökbefogadni. Valószínűleg ő örökös lakónk lesz.
Bővebb infót a kutyusainkról, hogy milyen körülmények közül kerültek hozzánk a www.minimenhely.hu weboldalon olvashasz, vagy esetleg, ha kedvet kaptál a kutyázáshoz, lehetsz nálunk önkéntes is, rengeteg feladat van, és a maroknyi csapatunk sokszor nem győzi
vgigi írta:
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan döntitek el, hogy melyik kutyust hozzátok ki az Illatos útról? Olyan nehéz lehet dönteni...egyébként én már voltam nálatok és nagyszerű dolognak tartom, amit csináltok.
Igen, ismerem Pacskert. Nagyon cuki. A honlapotokat napi rendszerességgel nézegetem, a beszámolókkal együtt és voltam is önkéntes a régi Kék keresztnél, ami most Ágh-Elek, vagy fordítva. Sajnos nekem őrült messze vagytok és rengeteg más ügyem is van, de a magam módján megpróbálok segíteni néha.
Buksi kutyus gazdája a nagymamim. Ahogy olvasom ő csak jót és szépet írt. Buksika a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szépnek pici fekete kutya kiálló fogakkal görbe lábbal:)) Az igaz, hogy nagyon- nagyon kedves és alkalmazkodó kiskutya. És amit a mami nég nem írt a telep gondozói igen sokat segítettek. Több olyan kutyus volt akit a mamám nézegetett, és a gondozók lebeszélték róla szóltak, hogy az adott ebbencs jó eséllyel beteg. Rendesek voltak mert nem sóztak egy kutyája elvesztésén alig túl lévő öregasszony nyakába egy beteg kutyust. Buksi ketrece előtt mondták, hogy öregecske rozoga, de előző nap hozták be és oltott. Buksi hazajött és kiderült, hogy miért is kerülhetett be. Emlőtumor és teljesen laza fogak ínysorvadás. Jó eséllyel öreg gazdija elhunyt és az örökösöknek nem kellett. Ezt abból gondolom, hogy Buksi egy igen elkényeztetett hölgy. Csak ágyban szeret aludni, esőben nem sétál és leginkább whiskast vagy libamájat enne.A tumor meg lett műtve a rossz fogak kihúzva és remélhetőleg még sok évig társa lesz a maminak.
Üdv: Dóra
A képet küldöm emailben
[img][img][img][img][img][img]Buksi kutyus gazdája a nagymamim. Ahogy olvasom ő csak jót és szépet írt. Buksika a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szépnek pici fekete kutya kiálló fogakkal görbe lábbal:)) Az igaz, hogy nagyon- nagyon kedves és alkalmazkodó kiskutya. És amit a mami nég nem írt a telep gondozói igen sokat segítettek. Több olyan kutyus volt akit a mamám nézegetett, és a gondozók lebeszélték róla szóltak, hogy az adott ebbencs jó eséllyel beteg. Rendesek voltak mert nem sóztak egy kutyája elvesztésén alig túl lévő öregasszony nyakába egy beteg kutyust. Buksi ketrece előtt mondták, hogy öregecske rozoga, de előző nap hozták be és oltott. Buksi hazajött és kiderült, hogy miért is kerülhetett be. Emlőtumor és teljesen laza fogak ínysorvadás. Jó eséllyel öreg gazdija elhunyt és az örökösöknek nem kellett. Ezt abból gondolom, hogy Buksi egy igen elkényeztetett hölgy. Csak ágyban szeret aludni, esőben nem sétál és leginkább whiskast vagy libamájat enne.A tumor meg lett műtve a rossz fogak kihúzva és remélhetőleg még sok évig társa lesz a maminak.
Üdv: Dóra
A képet küldöm emailben
Dönteni nagyon nehéz, ez tény. De túl kell lépni és muszáj.
Általában kétféleképpen megy ez.
Vannak a szívügy kutyák, nekem pld. a harcipraclik, Raggiéknak a nagy szőrösök (pireneusi, újfundlandi...) Marietténak pedig az aprókák.
Őket általában igyekszünk kihozni, függetlenül attól, hogy mikortól vannak bent.
Másodsorban, és ez az inkább jellemző: a nagyon régóta bent lévő, vagy nagyon beteg/öreg, esetleg fogyatékos tök esélytelen kutyákat hozzuk ki, hiszen náluk a legnagyobb az esély arra, hogy odabent elaludjanak örökre.
Ha megnézed a Minimenhely jelenlegi "kutyakínálatát", például láthatod ott Pacskert, aki genetikailag rosszul fejlődött és a két mellső lába rossz. Őt emiatt hoztuk kia sintértelepről, mert tudtuk, hogy őt senki nem akarja majd. És így is lett, Pacsker hiába gyönyörű, kedves, tüneményes, nagykamasz, senki nem akarja őt így, ilyen fogyatékossággal örökbefogadni. Valószínűleg ő örökös lakónk lesz.
Bővebb infót a kutyusainkról, hogy milyen körülmények közül kerültek hozzánk a www.minimenhely.hu weboldalon olvashasz, vagy esetleg, ha kedvet kaptál a kutyázáshoz, lehetsz nálunk önkéntes is, rengeteg feladat van, és a maroknyi csapatunk sokszor nem győzi
vgigi írta:
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan döntitek el, hogy melyik kutyust hozzátok ki az Illatos útról? Olyan nehéz lehet dönteni...egyébként én már voltam nálatok és nagyszerű dolognak tartom, amit csináltok.
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan döntitek el, hogy melyik kutyust hozzátok ki az Illatos útról? Olyan nehéz lehet dönteni...egyébként én már voltam nálatok és nagyszerű dolognak tartom, amit csináltok.
Esetleg egy fotót kaphatnánk a kutyusról?
Ha nem megy felrakni a fórumba, e-mailben is át lehet küldeni pl. a zsaszi@minimenhely címre, és akkor én felteszem!
Ismerje meg ország-világ Buksi kutyust, és kapjanak minél többen örömöt ahhoz, hogy az Illatos útról fogadjanak örökbe kutyust, hiszen, őnáluk jobban ragszkodó, hálás kutya nincs a világon.
Köszönöm a Minimenhely nevében, hogy megmentett egy kutyust onnan!!
Üdvözlettel:
Zsapka Szilvia-Minimenhely
Marika írta:
Kedves Minimenhely csapat!
Sokat keresgéltem hová is írhatnék sajnos nekem az internet nagyon idegen és különös dolog. Amiért írok az Buksikám akit 4 hónapja fogadtam be az illatos útról. Buksi egy fekete görbelábú tacskószerű kutyus 7-8 éves az orvos szerint. Pöttöm kutyám halála után az unokám ötlete volt, hogy onnan hozzunk kutyát, és megmutatta az illatos honlapját a sok-sok jobb sorsra érdemes kutyussal. Választottam is egy kistermetű szőrmókot, de amikor elmentünk ő már nem volt bennt. Nézelődtem néha szinte sírva és akkor egy sarokba kucorogva megláttam Buksit.Nem volt kérdéses, hogy hazahozom. Azóta megaranyozza a napjaimat nála kedvesebb és szebb kutya nincs. Köszönettel tartozom mindazoknak akik segítik gyámolítják és nem utolsósorban megismertetik az emberekkel ezeket a kutyákat és a helyet.
Nagyon sok sikert kívánok a további munkához.
Szegvári Mária Bp

A munkahelyemen kedves kollégáktól összejött némi kutyakaja, ahhoz kevés, hogy mindenki jól lakjon belőle, ahhoz viszont sok, hogy BKV-val kivigyem. Meg sajna nekem július közepéig minden szombatom foglalt. Meg tudjuk azt valahogy oldani, hogy valaki átvegye? A II. kerületbe kellene érte kijönni. Még egy kérdés, ha ez sikerül, akkor 5000 Ft-ért inkább kaját, vagy bolhanyakörvet vegyek? Köszi!
Eszter
Köszönjük szépen segítőinknek, hogy ezen a forró napon is kitartottak mellettünk! Köszönjük a rengeteg munkát, adományt. Reméljük, máskor is eljöttök hozzánk. Szombatonként várunk MINDENKIT sok szeretettel!!
JZsuzsa írta:
Segítőnap a MiniMenhelyen - 2005. május 28.
Itt a tavasz, egyre kellemesebb az idő, az állatotthonban pedig rengeteg a munka, ezért egy jó hangulatú, dolgos segítőnapra várjuk az állatbarátokat a MiniMenhelyre 2005. május 28-án, szombaton, délelőtt 10 órától.
A főbb tennivalók: kennelfestés, faház-lakkozás, fűnyírás/kaszálás, egy fedett kennel elkészítése a szökős kutyusok számára.
Igyekszünk gondoskodni a szerszámokról, de mivel nem tudjuk, hányan leszünk, ezért kérjük, aki tud, hozzon magával ecsetet, kaszát, sarlót, illetve egyéb olyan szerszámot, eszközt, aminek a munkák során hasznát tudja venni. Például: a festéshez ecseteken kívül műanyag vödör, higító (és kéztörléshez rongy), zöld (kültéri zománc) festék, a faház lakkozásához csónaklakk. Köszönettel fogadunk bármilyen maradék kültéri járólapot, viacolort is, amit lerakhatnánk a faház körül (nem baj, ha többféle).
Természetesen, mint mindig, a kutyusok most is köszönettel fogadnak minden konzervet, száraztápot, vagy maradék (pl. frissen lejárt) emberi élelmet.
Senki ne felejtse el befújni/bekenni magát kullancsriasztóval!
Szeretettel várunk minden dolgos állatbarátot!
Noé Állatotthon Alapítvány
Adószám: 18169696-1-42
Minimenhely Projekt
OTP 11710002-20084606

Vattila!
Sajnos erről én is csak később értesültem.
Mint már mondtam rettenetesen sajnálom, és nekem az információm az volt, hogy amikor én örökbe fogadtam, a Bogáncs Gondozásában van. Plussz téves volt a diagnózis is... ezt már itthon derült ki! Tehát én úgy tudtam, hogy nem a síntértelepre került vissza... kevés információ, kevés tapasztalat... nagyon-nagyon röstellem...
Természetesen anyagilag minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jobbra forduljon a dolog... _________________ Baba
Baba!
A bőrödből ne ugorj ki, a pincsit kizárólag azért vesszük gondjainkba, mert véleményünk szerint nem lehet megtenni egy vak, gátsérves öreg kutyával, hogy kihozzuk a sintértelepről majd 1 napon belül meg is szabadulunk tőle. Azért a Bogáncshoz vitettük veled vissza, hogy számodra is egyértelművé váljon, hogy a kutyán segítünk nem rajtad.
A kuty sorsa még nem oldódott meg, csak a kezünkbe vettük.
Csak annyi helyesbítés lenne, hogy én azt mondtam, hogy LEHET, hogy elviszik, de nem biztos.
A kutya nem marad ott, elhozzuk, és meg fog gyógyulni, és keresünk neki egy jó gazdit. _________________ Zs. Szilvi
Kedves Mindenki!
A hétvégén nagy butaságot csináltam és csak a szerencsén és a Miniseken múlott, hogy a végén jóra fordult minden.
Vasárnap a Bogáncs Állatotthonba mentem, azért hogy elhozzak egy kis palotapincsi kutyut, akinek az ottaniak elmondása szerint galukómája (zöldhályog) volt. Amikor odaértem az fogadott, hogy a kutya alig (később jöttem rá, hogy egyáltalán) nem látott. Éreztem, hogy baj lesz, de annyira megsajnáltam, hogy nem volt szívem otthagyni, ugyanis még a síntértelep oldalon volt rossz körülmények között, nem is kezelték akkor már.
Amikor hazaértem vele, akkor tudatosult, hogy nem lát, és majdnem családi katasztrófa lett otthon, ugyanis nem szóltam, hogy hazaviszek egy másik kutyát. A bajt még tetézte, hogy elvittem a saját állatorvosomhoz, hogy vizsgálja meg. Kiderült, hogy szemhártyafekélye, és gátsérve van.
Nagyon összetörtem, plussz ultimátumot kaptam, vissza kell mennie.... Tudtam, az a biztos halált jelenti számára....
Nem tudtam mit tenni hívtam a Minit, pontosabban Szilvit, hogy segítsen. Azt mondta nyugodjak meg, semmi baj nem lesz... megpróbál valamit tenni. Reménykedtem egész éjjel, egész délelőtt....
És akkor jött a telefon... vissza kell vinnem, de csütörtökön jönnek érte és elviszik Svájcba meggyógyíttatni... Egyszerűen azt hittem kiugrok a bőrömből!!!!!!
Egy életre megtanultam, hogy az ember felelősséggel tartozik a tetteiért... de főleg a kutyáért... "akit megszelíditett"....
Remélem ez a kis történet mindenkit elgondolkoztat, hogy felelőtlenül nem fogad be egy kutyát, hogy aztán tudja gondját viselni. És amiért ezt az egész történetet leírtam az az, hogy megköszönjem:
Szilvinek, Ragginek és az egész Minimenhelynek, a végtelen állatszeretetért, és elkötelezettségért!
Valamint Greinerné Zsókának és Bagi Fruzsinának a Bogáncs Állatotthonból.
Kicsi Belphégor... SOSE FELEJTELEK EL! JÓ UTAT!
[img]http://gallery.site.hu/album450/Belph_gor[/img]
[img]http://gallery.site.hu/album450/Belph_gor1[/img] _________________ Baba
Ez megnyugtató. Majd írj légyszi, hogy mi lett! Köszi!
Ma reggel kb. 8-kor ott voltam, de őt nem találtam sehol
Vittem pórázt nyakörvet, szájkosarat.....de sajnos hiába
Ha látja a barátnőd, egyből hívj fel minket, mondjuk engem!
Küldöm a számot privben. _________________ Évi
Fekete németjuhász elveszett Budakesziről!!
2005. május 20-án reggel tűnt el Budakeszoről, 1 év körüli szuka, teljesen fekete, hívóneve Bóra, és a legutolsó infó szerint délelőtt látták Budakeszin a Fő úton kódorogni, mindenkivel barátkozott...
Készíthetsz új témákat ebben a fórumban Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Szavazhatsz ebben a fórumban